Romániai „Snowmakers Napok”

Tun2

2016. június 7-10 időszakban zajlott a máramarosi Şuior síközpontban a TechnoAlpin cég által szervezett konferencia a mesterséges hókészítésről. A mintegy 70 résztvevő az ország legkülönbözőbb pontjain működő síkomplexumából érkezett.

A Hargita sírégiót a homoródfürdői és gyergyócsomafalvi sípályák illetve a Hargita-hegység Közösségi Fejlestési Társulás képviselték. Az érdekes bemutatókat és a fölöttébb hasznos gyakorlati képzést a bolcánói anyavállalat négy és a TechnoAlpin Románia két szakembere illetve menedzserei tartották. A mesterséges hókészítés egy viszonylag új iparágnak mondható. Az olaszországi TechnoAlpin cég 1990-ben fejlesztette ki és gyártotta az első saját hóágyúkat. Berendezéseik jelen pillanatban két korszakalkotó műszaki sajátossággal vannak felszerelve, a kerámiabetétes szórófej és az olaj nélküli kompresszor. Ezek a saját fejlesztésű technológiák illetve a teljes körű szolgáltatás, amit a termékeik mellé nyújtanak (helyszínelés, tanulmánykészítés, tervezés, szerelés, beüzemelés, szervízelés és szakképzés), biztosítják a cég számára a világelső pozíciót, azaz a szakági piacból egy közel 60%-os részesedést.
A csúcsminőségű klasszikus hóágyúk mellet gyártanak még fix szórófejeket is, illetve néhány éve fejlesztették ki világelsőként a „snow-faktory” elnevezésű berendezést, amivel akár +30C –os melegben is lehet műhavat készíteni. Ezt használják világszinten a fedett nyári sípályák behavazására, illetve fontos események megszervezésére, amikor az időjárási viszonyok nem kedveznek a hagyományos hókészítésnek.
A TechnoAlpin berendezések és technológiák napjainkban behálózzák a Föld mind a hat kontinensét. A cég biztosította például a Szocsiban megszervezett 2014-es téli olimpia teljes műhórendszerét. Nemrégiben szerelték fel az ausztriai Ischgl közel 1000 hóágyúból és szórófejből álló, teljesen automatizált rendszerét is, amit egyetlen központi számítógépről lehet üzemeltetni.
Romániában jelenleg működésben lévő TechnoAlpin berendezés: 180 hóágyú és 214 fix szórófej. Fontos síközpontok vannak felszerelve a teljes rendszerrel (vízbefogás, vezetékek, pompa- és hóágyúrendszerek), mint például Brassó Pojána, Predeal, Azuga, Păltiniş-Arena Plathos, Şuior, Gura Humorului. Megyénkben a maroshévízi és borszéki síkomplexum használja a teljes rendszert, de ezek mellett több sípályán (Madarasi Hargita, Homoródfürdő, Gyergyócsomafalva) üzemelnek a TechnoAlpin hóágyúk.
A bolcánói cég, a brassói székhelyű kirendeltségén keresztül, a jövőben is készen áll bármilyen szakági együttműködésre az ország területén, testreszabott megoldásokat és csúcstechnológiát biztosítva.

Csíkszereda, 2016. június 13.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.