Megkezdődött a Hargita megyei amatőr alpesi síbajnokság

OLYMPUS DIGITAL CAMERAAz elmúlt hétvégén elrajtolt a Hargita megyei amatőr gyerek és ifjúsági síbajnokság. Ez egy hat fordulóból álló versenysorozat, ami a megye különböző sípályáin bonyolítanak le január–március időszakban. Az egyes futamokat a szakági klubok, egyesületek szervezik meg az előre megállapított versenykalendárium szerint.

A szakaszok eredményeit összegzik az alapszabályzatban megállapított pontozás alapján, és a síidény végén díjazzák korosztályonként a három legjobbat. A bajnokság nyílt versenysorozat, így nemcsak a megyebeli gyerekek, fiatalok nevezhetnek be, hanem a szomszédos térségekből, sőt bárhonnan az országból várják a jelentkezőket. A bajnokságnak kettős célja van, egyrészt népszerűsíteni a sportágat és a megye síterepeit, másrészt alkalmat adni az ifjú sízőknek a vetélkedésre, így teremtve egy szelekciós bázist ennek a szép és vidékünkön hagyománnyal rendelkező sportágnak a jövendőbeli élsportolók kiválasztására.

Amint már említettük, az egyes futamokat a szakági klubok, egyesületek szervezik meg, de a versenyek összefogását a megyei bajnokságba, a Hargita Hegység Közösségi Fejlesztési Társulás közösen a Román Sí és Biatlon Szövetség Hargita megyei kirendeltségével végzi. A versenysorozat végső díjait a Hargita sírégió biztosítja. A korosztályok győzteseinek egy-egy, a 2016-os szezonra érvényes szezonbérlet, a második helyezetteknek egy 400 pontos, míg a harmadik díjasoknak egy 200 pontos bérlet lesz a jutalma.

Az elmúlt hétvégén két futam volt megtartva: pénteken Borszéken az ottani síegylet, míg szombaton Homoródfürdőn a székelyudvarhelyi TUSA Sportegyesület szervezésében. Mindkét versenyen közel 100 gyerek és fiatal vett részt 6 korosztályban, lányok illetve fiúk. Sokan a család kíséretével érkeztek, így lelkes szurkolókból sem volt hiány. A vidám, családias hangulathoz kétségkívül hozzájárult a gyönyörű időjárás is, illetve a sízésre kiválóan alkalmas pálya és hóviszonyok.

Csíkszereda, 2015. január 20.